Zuhany alá

Daughter - Shallows

Lakni, de kivel?

Az otthon kérdéséhez pedig szorosan hozzátartozik a lakótárs kérdése.

Jó, ha van?
Persze, megoszlanak a költségek, van kivel beszélgetni, kevesebb étel megy kárba.

Jó, ha nincs?
Hát hogy a fenébe lenne jó a magam urának lenni és csak az én szokásaim szerint élni?

Most ott tartok ennyi év és ennyi ember után, hogy szeretnék kicsit teljesen egyedül lakni. (Szerencsére a legtöbb hétvégét egyedül töltöm és így lehet "gyakorolni".) De valószínűnek tartom, hogy nem sokáig szeretnék egyedül lenni egy lakásban. Kérdés, hogy van-e még egy olyan hülye, mint én, akivel csak igen minimálisan idegesítenénk egymást, de akkor sem olyan szinten, hogy agyvérzést akarjunk kapni a másik mindennapos rutinjától.
De mik lennének a kritériumok a legjobbhoz?

• ha mosogat, ne kelljen újra elmosogatni utána
• szeressen porszívózni (cserébe vasalok)
• pakoljon el maga után, esetleg törölje is le a konyhaasztalt és ne álljon a mocsok a fürdőben utána
• ha elmegy hosszabb időre, ne hagyja ott a mosatlan edényeket, meg a kajáját penészedni
• ha elmegyek hosszabb időre, hazaérve ne az legyen az első, amit észreveszek, hogy egyszer sem sikerült felmosnia sem
• ne érezzem kellemetlennek, hogy hozzá kell érnem a cuccaihoz, és akkor pl. tudunk közösen mosni
• főzzünk egymásnak
• lehessen vele végigbeszélgetni egy napot
• lehessen egy napot csöndben eltölteni, ne sértődjön meg, ha annyit se mondok, hogy jó reggelt
• ne kapjunk agyfaszt egymás zenei ízlésétől (ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek nézeteltérések)
• tudjunk egy légtérben működni együtt is, külön is
• úgy közlekedhessünk, ahogy akarunk, ne kelljen hóembernek beöltözni, hogy a másik lelki világát meg ne sértsük némi lengeséggel
• ha kérek tőle valamit (pl. hogy vegyen lefolyótisztítót), akkor ne két hét kelljen neki (és ne akkor is én csináljam meg)
• ne érezze macskanyivákolásnak, ha énekelek (mert hogy itthon minden élethelyzetben énekelek)
• lehessen normálisan megbeszélni a költségeket vele

Na jó, ez a lista hülyeség. Mármint nem, de mégis.

Egyrészt bárkivel tudok lakni, mert megtanultam, és kedves vagyok, csak elegem van már nagyon az alkalmazkodásból.
Másrészt az összes ismerősöm, de még a legjobb barátaim közül is (már akiknek kicsit is ismerem a szokásait) egy olyan van, akivel még nem laktam, de el tudom képzelni, hogy nem lehet szar lakótárs.
Tudom, ez azért van, mert nekem soha nem jó semmi. De milyen tökéletes életminőségem lehetne. : D

Az otthon ott van... ahol?

2002 szeptemberétől 2007 júniusáig középiskolai kollégiumba jártam. Majd' 200-an egy tető alatt, négyen egy szobában. Összesen négy szobatársam volt. Egymás sütijeit ettük, egymás zenéit hallgattuk (jó, a vége felé ez lehet, átfordult abba, hogy azt hallgattuk, amiket én előtte kaptam a hétvégén, de az most részletkérdés), együtt írtunk házit, együtt mentünk le forró csokiért, stb. Nyilván megtanultunk alkalmazkodni a másikhoz akarva akaratlanul is. Pláne, hogy minden közösségi bigyóban benne voltam, úgyhogy hozzám fordult mindenki minden óhajával-sóhajával. Én lettem az alsóbb évesek pótnővére, én hallgattam meg sulis és fiús bajaikat, holott egyik ügyben sem tudtam soha segíteni, mert soha nem tanultam, a másik témában pedig külön állat faj vagyok. Mégis mindenki velem akart beszélni, mégis mindenki bennem bízott meg. Jött az érettségi. (Első kísérlet, hogy Budapestre költözzek, bár félig én magam mondtam le róla.)

2007 szeptemberétől 2008 februárjáig laktam az első szegedi albérletemben. Három új ember, igaz, kettőt már korábban ismertem hellyel-közzel. Ekkorra meguntam a nagy szociális életet, kb. 5 emberrel beszéltem rendszeresen, meg még öttel hébe-hóba. Látványos volt, ahogy csak azzal a lakótárssal sikerült megegyezni mindenben, akinek már volt koleszos tapasztalata. Le is léptünk, amint tudtunk, ráadásul csak egy fallal arrébb kellett mennünk.
2008 februárjától tehát 2010 júniusáig ebben a másik lakásban laktam. Először ketten laktunk, aztán négyen (jött még két volt osztálytárs), aztán ketten kiestek és jött kettő új. Nagyon szerettem ezt a lakást. Kicsi volt, csak egy szobát osztottunk meg négyen, de árban alig jött ki többre a kollégiumnál, és a suli mellett volt szinte, plusz csak a miénk volt az egész. A konyhában a bútort nagyon szerettem, meg a tényt, hogy volt egy kanapénk benne. Mintha az lett volna a nappalink. Közben kialakult a baráti triumvirátusunk is, és náluk is félhivatalos lakótárs lettem. Igaz, ők nem szerettek túl sokat nálam lenni (főleg mert nem volt tévé), de ez a lakás látott igazi baráti karácsonyi vacsorát (azóta se sikerült olyan jó vacsorát adni), szerelmi vallomásokat, meg minden szépet és jót. De a városból menekültem, úgyhogy időben lediplomáztam és vissza se néztem. (Vagy egy egész évig.)

2010 szeptemberétől 2011 júniusáig laktam az első pécsi albérletemben. Az eredeti terv szerint itt már tényleg Budapest jött volna, de kacifántos volt a felvételi időszak (például egyáltalán nem akartam tovább tanulni) és egy lány saját lakásának kis szobájában találtam magam. Nem volt ez rossz hely, csak néha kényelmetlen és praktikátlan, de télen a távfűtéstől izzadtam. Valahogy tudattalanul elkezdtem újra szocializálódni, minden héten 2-3 alkalommal a városban talált a hajnal, rengeteg ismerősöm lett, de azért annyira nem volt nagy a boldogság, az utolsó két hazabuszozásom közben mindig úgy néztem vissza a városra, hogy egyúttal el is búcsúztam tőle. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy tényleg a fővárosba költözzek.

2011 szeptemberének első két hetét mégis sikerült egy uránvárosi lakásban tölteni. Most a miértek mindegyek. Újabb két ember, sőt, két kutya, katasztrofális lakás, a dolgaimat nem mertem kipakolni, de akárhogy takarítottam, nem lett jobb semmi, éjjelente néha sírtam kicsit, de aztán last minute sikerült egy másik lakást találni (ugyanúgy egy lány a saját lakásában kiadta a kis szobát). Kicsit nagyobb szoba volt az előzőnél, és ugyan az ablak nem szigetelt semmit, határozottan jobban éreztem magam benne. Szerettem a fürdőnket, élhetőbb volt a konyha, az egyetembe is kicsit visszatért a hitem, egyre több barátom lett, egyre több jó dolog történt, örültem.
Ezért, mikor 2012 nyarán minden borulni látszott, úgy döntöttem, hogy most már nem mehetek el, most jó helyen vagyok, ha maradok, mindent meg tudok oldani és szuperjó lesz, de tényleg, hiszen a küszöbön toporgok. Utolsó pillanatban lett munka is, új albérlet is (újabb két ember, azóta egy cserélődött is), és tényleg minden nagyon jó volt. Vagy két hónapig. Utána se volt rossz, csak kicsit nehézkesebb, de igyekeztem mindenből a legjobbat kihozni és nem hagytam, hogy a diplomázásban fenn akadjak bármivel is. Csak éppen a diploma után nem tudtam mit kezdeni magammal. Mert ha előző évben borult minden, akkor az idei nyárra már szavak sincsenek.

Szóval most itt vagyok ebben a lakásban, kicsit több, mint egy éve, többet töltöttem már el ebben a városban, mint Szegeden, ami nagyon fura érzés, és nem tudom, mi jön most. Mindenhol vannak barátaim, és mindenhol nagyon szeretnek valamiért (köszi!), szóval ezzel nincs gond. Munka... lassan úgy tűnik, sehol sincs, mert mindenhol túl sok a munkanélküli ismerős. Viszont akkor már olcsóbb az élet itt, plusz itt már van szuper lakásom elfogadható áron, meg emberek, akikhez hozzá vagyok szokva. Mindig tudtam nagyjából, hogy mi fog jönni, és most passz. Nincs terv, nincs szándék. Nem tudom, mit akarok.
(Ez persze hazugság, mert mindenki tudja, hogy igazából mit akar, és én is egészen pontos adatokkal tudnék szolgálni, csak most éppen elérhetetlennek tűnik [megint hazudok, mert kurvára nem tűnik elérhetetlennek, sőt, csak... csak.], és próbálok a ha nem is reálisabbnak, de könnyebben kivitelezhetőnek tűnő ötletekben gondolkodni.)
Néha úgy érzem, azt tenne jót a lelkemnek, ha fognék egy bőröndöt, meg némi pénzt és lelépnék egy jó félévre valahova külföldre, fogalmam sincs mit csinálni. Ez persze igen kis esélyű. Meg nem vagyok benne biztos, hogy nem kiábrándultan, teljesen nyomorultul jönnék vissza. Vagy mennék tovább.

De azért kíváncsi vagyok. Lesz valaha saját helyem? Amit én rendezhetek be? Saját pénzből? Saját ízlésből? Lesz valaha otthonom?

Mi újság?

Hiányzom?