péntek, november 29, 2013

Paradox

I’m a paradox. I want to be happy, but I think of things that make me sad. I’m lazy, yet I’m ambitious. I don’t like myself, but I also love who I am. I say I don’t care, but I really do. I crave attention, but reject it when it comes my way. I’m a conflicted contradiction. If I can’t figure myself out, there’s no way anyone else has.

szerda, november 27, 2013

Megvilágosodtam, vagy valami ilyesmi

Ma viszonylag könnyen keltem fel (biztosan a hétvégén letöltött Doctor Who app-ból származó csengőhang és háttérkép kombinációja miatt), még szendvicset is csináltam, mielőtt elmentem dolgozni. A munkanap is egész jó volt, főleg, hogy az ebédhez volt kávé-csoki-warpaint koncertfelvétel, meg persze azért, mert olyan sokat röhögtünk. Konkrétan én vagyok az iroda trollja, mindennap sikerül meglepni a többieket valamivel, tegnap még én is annyira nevettem magamon, hogy a könnyem is szabályosan folyt. Szóval egész oké minden.
Ahogy jöttem haza, előbb bementem a belvárosba, hátha onnan lesz normális csatlakozásom, de csak duplán megszívattam magam. Igaz, ez relatív, mert másképp nem lenne most az asztalomon egy csomag hókifli. Mondjuk nem idegesítettem fel magam különösebben, hiszen nem volt olyan hideg és sétálni mindig jó.
De aztán ahogy hazaértem, ahogy becsukódott mögöttem a liftajtó, iszonyúan dühös lettem. A közvetlen kiváltó ok igazából lényegtelen, egyszerűen csak szerettem volna ütni és üvölteni, minden értelmetlen dolgot értelmessé tenni.
Ledobtam a táskámat az ágyra, magamat meg a székre. Csak ráztam a fejem. Nem hiszem el, nem hiszem el. Mikor lesz már vége? Mikor dörgölhetem mások orra alá a valóságot? Mikor törik már össze ez a kurva látszat?
Igaza volt Z.-nek. Néha muszáj boszorkánynak lenni. "YOLO bazdmeg, YOLO!"
Csak hiába értek egyet elvben, ha valamiért annyira kurva jó fej vagyok, hogy a feldobott labdákat akkor sem csapom le, amikor a körülmények miatt büntetlenül megúsznám, pusztán mert nem akarom, hogy más miattam sérüljön. Pedig már rég mindegy. Vajon miért őrzök olyasmit, ami nem létezik, sose volt, és különben is rossz nekem? Vajon más tényleg elhiszi, hogy most egy olyan állapot van, amikor mindenki boldog? Vagy tudja, hogy senki nem az, csak reméli, hogy a látszat valóság lesz egyszer? Persze milyen látszatról bezsélek, mikor mindenki megkérdőjelezi. És én mindig csak fáradtan legyintek, hiszen ain't got time for this shit. Én már amúgy sem kellek a főbb problémáim átbeszéléséhez, legalábbis ez az idei ősz tanulsága. Ez fura is és vicces is. Jól esik, de néha elkápráztat, hogy mennyien foglalkoznak ezzel. Mintha nem nagyon kevés embert érintene, hanem minimum az összes afrikai kisgyereket. Mindig megmosolyogtat.
És akkor eszembe jutott, hogy senki sem boldog. Azok közül, akiket szeretek, senki sem boldog. Van, aki magányos, van, aki nem találja a helyét a világban, van akivel rengeteg szar történik, van, akinél csak a körülmények szarok, van, aki úgy csinál, mintha mindene meglenne és tök elégedett lenne, de szomorúbb a szeme, mint egy menhely összes kutyakölykének, ésatöbbi, ésatöbbi. Viszont egyiküket se fogom tudni boldoggá tenni. Akkor miért vagyok ilyen extra óvatos, miért érzek minden rosszat, ami mással történik személyes kudarcnak? Nekem nem felelősségem, hogy megoldjam a dolgaikat, nem feladatom magam elé rakni őket.
Annyira egoista és önző vagyok és mégsem foglalkozom eleget magammal?! Egészen hihetetlen. Még csak nem is vagyok elégedetlen magammal, már csak egy kis szorgalmat hiányolok magamból. Mégsem arra törekszem, hogy én boldog legyek. Pedig már nem gondolom, hogy annyira balfasz lennék, hogy veszett ügy lenne. Már nem gondolom, hogy baj lenne az agyammal, amiért limitált képességekkel rendelkezek emberi kapcsolatok terén. És talán ha arra törekednék, hogy nekem jó legyen, azzal bevonzanám a többieknek is a jót. Ha másokban hiszek, akkor magamban is hihetnék végre. Végül is, mit veszíthetek?
Mindent? Semmit?
Vagy ez ugyanaz?

vasárnap, november 24, 2013

Mégis

Olyan érdekes, hányféle formája lehet a csalódásnak.
Csalódott vagyok, amikor nincs a boltban a kedvenc csokis kekszemből.
Csalódott vagyok, amikor kiszámolok mindent szépen centire, de valamin mégis változtatnom kell.
Csalódott vagyok, amikor valaki, akit szeretek, csalódott.
Csalódott vagyok, amikor napokig készülök valamire, de csak egy leheletnyit nem úgy alakul, ahogy elképzeltem és máris nem ugyanaz.
Csalódott vagyok, amikor hónapokig várok valamire, amit már az elején tudtam, hogyan szeretnék megvalósítani, és még csak esélyt se kapok, hogy úgy legyen.
Csalódott vagyok, amikor túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bármi ellen is tegyek, ha nincs rá szükség a napi basic teendőkhöz.

És nem, az ember nem azért törődik, nem azért figyel, nem azért szeret, nem azért áll szögegyenesen a szarviharban, mert bármit is elvárna érte cserébe, de mégis... mégis csalódott vagyok, hogy soha nincs elém lökve még egy őszintétlen "kösz" vagy "bocs" sem.
Pedig hamisan aztán pláne nincsen rá szükségem.

szombat, november 23, 2013

I'll be a Thorne in Your Side




We are
I've come apart and you made me
Float like
A pretty box of your evil
So tired
So easy I

Bleed out
What the fuck were you thinking
We are
Gonna fall if you lead us
Nowhere
No wasted time

I'll be a thorn in your side
Till you die
I'll be a thorn in your side
For always
We sink
We lift our love

szerda, november 13, 2013

szombat, november 09, 2013

I Know How I Feel

Írnék én, lenne is miről, tele a fejem, de mindent figyelembe véve mostanában így fejezem ki magam a legegyszerűbben. Meg azzal nem vagyunk előbbre, ha én tájékoztatom az embereket a viselkedésükről. Nekik kell (be)látni. Ja, meg előléptem az egyik lakótársam pszichológusává. I'm quite good at it. És nem utolsó sorban rengeteget tanulok, még magamról is. Meg arról is egyre több bizonyosságot szereztem, hogy mindig jó döntéseket hoztam, kivéve, amikor indokolatlanul elbátortalanodtam. Igen, jó lett volna, ha két évvel hamarabb tudom meg, hogy feleslegesen féltem, de a lényeg, hogy most már nem.
De azért vicces, amikor egy másik ember döntéseit velem akarják megmagyaráztatni. Mert hogy én mindig figyelek és törődök, akkor is, ha csönd van. Mert hogy nekem tudnom kéne, hiszen körön belül vagyok. Én nem tudom, hol vagyok, de még csak azt se, hogy mikor lesz eldöntve, hogy körön belül vagy kívül akarnak-e látni. Az egyik kedvenc kérdésem a "te, mi most mi a faszt láttunk?" Mintha tudnám. Azt mondják, nem a szavak, hanem a tettek fontosak. Én nem tudom, minek hihetek. Ha a szememnek lehet, akkor már megint igazam van. Meg még húsz másik embernek is. Kérdés, hogy ez kinek számít rajtunk kívül? Annyi bizonyos, hogy szeretnék mindenkit felpofozni, aki hagyja magát megalázni. Büszkeség, lányok-fiúk, büszkeség! Nincs kifogás!


I
  I think I know how I feel
cause I
I only play it for-real
you should be picking me up
instead you're dragging me down
flying over my head
you're landing all over town

You
you know that I try
try to tell you the truth
oh baby don't make me lie
you should be picking me up
instead you're dragging me down
now i'm missing you more
cause baby you're not around
now that you're not around


Ui.: Egy jó hónapja beszélgettem egy ismerőssel és egy ismeretlennel. Előbbi azt mondta, durva, mennyire kegyetlenül őszintén írok ide, a másik meg azt, hogy fogalma sincs, miről beszélek, amikor olvas. Szeretném, ha ez így is maradna.